ELŐSZÓ

 Általánosságban elmondhatjuk, hogy a magyar kutyafajták túlnyomó része a népvándorlás időszakában, a honfoglaló magyarok pásztor- és vadászkutyájaként került a Kárpát-medencébe. A magyar kutyafajták nemesítő tenyésztése, a XIX. század második felében kezdődött.
A kezdeményezés Széchenyi István nevéhez fűződik.
A Kynológiai Világszervezet az FCI, kilenc önálló magyar kutyafajtát tart nyílván.
Felsorolva: a Komondor, a Kuvasz, a Puli, a Pumi, a Mudi, összefoglaló néven ezek a Pásztorkutyák
Továbbá a Rövid szőrű és a Drótszőrű magyar vizsla, a Magyar agár és az Erdélyi kopó, ezek a Vadászkutyák.

 MAGYAR PÁSZTORKUTYA FAJTÁINK

 Két csoportra oszthatjuk. Vannak a pásztorember jószággal való bánásmódját segítő fajtáink, ilyen a Puli, a Pumi és a Mudi. Ezek középtermetű ebek melyek általában sötét alapszínűek, illetve meglehetősen sok színben tenyésztettek. Mozgékonyak és fordulékonyak, nagyon élénk vérmérsékletűek.
Vannak személy és birtokvédelmi célra kialakult fajtáink, a Komondor és a Kuvasz. Ezek nagy termetűek és fehér színűek, hogy a gazda sötétben is jól megkülönböztethesse őket a betolakodóktól. Vérmérsékletük bátor, rettenthetetlen, önálló döntéshozatalra és cselekvésre képesek. A Kuvasz és a Komondor nem csak külsejében de jellemében is eltér egymástól,

 Most lássuk egyenként a fajtákat.

  KOMONDOR

Őshonos pásztorkutyánk. Eredetét tekintve a honfoglaló magyarok hozták magukkal lompos szőrű őrzőkutyáikat. A nomád pásztorkodó közösségek legféltettebb vagyona az állatállomány volt. A Komondor feladata ennek őrzése és megvédése volt mind a vadállatoktól, mind a betolakodóktól. Csak a legbátrabb, legszilárdabb egyedek maradhattak fenn. A mezőgazdaság változásával a Komondor a pusztáról bekerült a falvakba, majorságok, birtokok, tanyák őrzése lett a feladata és itt is kitűnően megállja helyét. A legnagyobb testű pásztorkutyánk.
Fejét hosszú szőr fedi, mely ernyőszerűen takarja a szemeket. Hosszú szőre szalagos vagy zsinóros tincseket alkot, amelyet időnként tépéssel kell karbantartani. Színe fehér. Kifésülni nem szabad. Jól kitölti a végtagok közötti teret és ma már nem ritka a földig érő szőrköntös.
Mozgása kimért, lassú, megfontolt. A mozgásban lévő Komondor szemet gyönyörködtető látvány. Vérmérsékletéről szólva egy hatalmas, tekintélyt parancsoló, méltóságteljes, félelmet nem ismerő fajta. A rá bízott területet és értékeket minden körülmények között megvédi. Őrzésére jellemző, hogy míg nappal saját helyén pihenve tartja szemmel környezetét, addig éjjel folyamatosan őrjáratozik. Nyugodt, kemény jellemű, következetesen határozott nevelést igényel, ezért gyenge ember kezébe nem való. Ok nélkül büntetni és bántani soha nem szabad. Képes elpusztulni gazdája után és jellemző még rá, hogy megszokott párján kívül nehezen fedeztethető idegen kutyával. Különleges megjelenése, harmonikus mozgása, méretei a kutyák királyává emeli. A tulajdonosok ma már rendkívül kulturáltan, ápoltan tartják Komondorukat. Gyakori, hogy neves kiállítások legszebb címét is elnyeri.

   KUVASZ

Eredetét tekintve az egyik legrégebbi magyar pásztorkutyafajta. A népvándorló Őseink állatokat őrző és vadászati feladatokra használták. Ősi mivoltát a vándorló magyarok egykori területein végzett ásatások leletei igazolják. Szerepköre a pásztorkodó magyarság állatállományának védelme volt. A II. világháború ezt a fajtát tépázta meg legjobban. Ezután kezdődött el minőségi és létszámbeli javítása, mai formájának rögzítése.
A magyar falvak jellemzője lett a magyar Kuvasz.
Nagy testű, rövid szőrű, dinamikus, szikár fajta. Mozgása gyors, ruganyos, energikus.
Megjelenése tekintélyes és félelmet, elismerést ébreszt. Feje a legjellegzetesebb. Kifejezett erő sugárzik róla. Szemei csak rá jellemzőek, mandula formájúak. Színe elefántcsontfehér. Szőrzete közepesen durva, kifejezetten és gazdagon hullámos. Szőrzetének ápolása könnyű, egyszerű.
Vérmérsékletében bátor, rendíthetetlen őrző-védőfajta. A rá bízott területet mindenek felett megvédi. Őrzésére jellemző a dinamikusság, az állandó figyelem és készenlét. A nem tetsző dolgoknak kellő mértékben hangot is ad. Legendás hírű őrzőkutya, önálló, döntéshozatalra képes, ami a birtokok, tanyák védelménél elengedhetetlen szempont. A Kuvaszhoz ember kell, általában egygazdás. Nevelése következetes határozottságot igényel, ok nélkül büntetni és bántani nem szabad. Félelmet nem ismerő, mégis önérzetes. Térigénye nagy, megbízható, jól képezhető.

 PULI

Azt hiszem, mindenki ismeri azt a mondást, hogy a PULI NEM KUTYA, HANEM PULI. Szájhagyomány útján terjedt, hogy a puli egyidős az emberiséggel.
Pásztorkodó őseink ősi terelőkutyája. Fennmaradását a pusztának köszönhette. A pásztor nagy becsben tartotta, céltudatosan tenyésztette. Érdeke volt, hogy a Puli élénk, gyors és tanulékony maradjon. Az önérzetes pásztor mindig büszke volt Pulijára.
A Puli hosszú szőrű, élénk vérmérsékletű, szilárd szervezetű pásztorkutyafajta. Hosszú szőre az ékessége, mely különleges helyet biztosít neki a kutyatársadalomban. Különleges megjelenése összességében teszi széppé a Pulit. Farka a keresztcsonti tájékra szorosan visszakunkorodik. Mozgása gyors, szökdécselő, pattogó. Közepesen hangos, temperamentumos fajta.
Szőrzete egyedi, csak rá jellemző formát mutat, kitölti a végtagok közötti teret, némely egyedeknél egészen a földig ér. Szalagokat, zsinórokat képező tincseket alkot és sajátos ápolást igényel. Szőrét tincsenként időnként tépni kell. Fésülni nem szabad. A fejen ernyőt találunk, mely esetenként túlnő az orron és nyírni kell. Puli szőre 4 éves korra válik éretté és legszebbé.
Színeit tekintve lehet fekete, fehér színű, illetve maszkos fakó. Ismeretes még a szürke színű Puli, ami manapság sajnos nagyon ritka.
Vérmérséklete soha nem visszahúzódó, mindig élénk és tanulékony. Alkalmas tehát a Puli terelésre, egyes egyedek házőrzésre, őrzés-védelemre. Igazi pörgős, energikus, temperamentumos fajta. Jelleme pont olyan, mint a magyar emberé, hiszen ő tenyésztette kénye-kedvére évszázadokon keresztül.
Magyar pásztorkutya fajtáink közül a legismertebb, külföldön is méltán híres és kedveltfajta.

PUMI

Eredetét tekintve a XVII.-XVIII. században alakult ki a hozzánk bekerült német spicc és francia terrier fajták keveredtek a Pulival. Ennek hatására jelent meg a pásztorok kezén, akik ma is nagy becsben tartják. Neve sokáig keveredett a Puliéval, míg az 1920-as években végleg elkülönítették a két fajtát.
Rövidebb szőrű, inkább szálkás szőrjellegű, hosszabb fejű, felálló és a végén lebicsakló fülű, igen élénk vérmérsékletű terrier jellegű pásztorkutya. Benne szerencsésen ötvöződnek a Puli jó tulajdonságai a részt vevő terrierek tulajdonságaival. Teste négyzetes. Farka a kereszttájékra ívesen kunkorodó, nem szorosan ehhez simuló. Nyaktartása magasabb, a hátsó lábak állásából és a fülmozgásból észrevehető, hogy mindig figyel.
Szőre csak rá jellemző, nem túl nyílt szerkezetű és nem alkot hosszabb tincseket, amely lehet csigás és fürtös. Ápolása egyszerű, hetente durva kefével tisztítható, bundája trimmeléssel szebbé tehető de a teljes nyírás nem kívánatos.
Színe egyöntetű de változatos. Legtöbb a szürke valamely árnyalata, de lehet ezüst, vörösbarna, fehér és fekete is.
Vérmérséklete szempontjából a fajta kedvelői tudják, hogy temperamentuma, terrieres jelleme nem csak állattartásban hasznosítható, hanem ügyességi sportban, rendezvényeken, versenyeken a Pumi szintén bizonyította képességeit. Apportkészsége mesébe illő. Nyughatatlan, igen mozgékony, vakmerő és rámenős. Nagyon élénk, állandóan tevékenykedő, figyelmes és fáradhatatlan, a legélénkebb természetű magyarfajta 

 MUDI

Kialakulása a XIX. század végére, a XX. század elejére tehető, mikor a magyar terelő pásztorkutyák és a különféle német juhászkutyák keveredtek egymással. Amikor különválasztották a Pulit és a Pumit derült ki, hogy e kettőtől eltérő pásztorkutya is található, létezik az országban. Meglehetősen ritkafajta és sok esetben még hazánkban sem ismerik fel. Törzskönyvezési adatok alapján meglehetősen kevés Mudi születik. Tehát szükséges a törzskönyvezett egyedek elterjesztése.
Középnagy testű, terelő pásztorkutya, felálló, hegyes fülű, feje megnyúlt, elkeskenyedő. Legtetszetősebb része a feje, mozgása aprózó, tipegő. Farka lefelé irányuló, a munkakutyáknál kurtított, de akadnak kurta farokkal született példányok is. Szőrzetére jellemző, hogy a magyar pásztorkutyáink közül a legrövidebb szőrű, amely hullámos vagy csigás. Legegyszerűbben gondozható, nem nemezesedik. A könyöknél és a combokon szőrzászlót képez. Színe leggyakrabban fekete, de lehet barna, fehér, fakó, hamvas és cifra.
Vérmérséklete élénk, de nem túl hangos, terelőfajtáink közül a legnyugodtabb.
Bátor, rettenthetetlen és könnyen képezhető. Nagy sikerrel alkalmazzák nagyobb állatoknál, marhák, lovak hajtásában bevált és közkedvelt. Szerencsére elhivatott hódolói alkalmazzák ügyességi sportokban és e téren is bizonyítja alkalmasságát. 

 MAGYARFAJTA VADÁSZKUTYÁK

 Az embert vadászatai során már ősidők óta kísérik és segítik különböző kutyák a világ minden táján. Már az íj kifejlesztése előtt voltak olyan gyors futású, nagy állóképességű kutyák, melyeket a futó vad elfogására használtak. Nem volt ez másképp honfoglaló őseinkkel sem, akiket már a Kárpát-medence felé tartó vándorlás során kísértek például agár típusú kutyák.
A vércsapa követése és a nagyvad megállítása ismét más képességeket követelt, itt a kopó jellegű ebeket használták, míg a lelőtt vad elhozása, akár vízből is, főleg a vizsla feladata volt.

Így a vadászkutyák három csoportra oszthatók a következők szerint:
1/ mindenes vadász-és kajtatókutyák: ezek a vizslák,
2/ futó vadászkutyák: agarak,
3/ speciális vadászatra: a kopók.

 VIZSLÁK

 A vadászkutyák közül talán a vizslák azok, melyek eredeti foglalkozásuk híján ma a legnépszerűbbek a kedvtelésből tartott kutyák között. Köszönhető ez alapvetően sokoldalú képességeiknek, hiszen a vad állásától a szimatmunkán keresztül az elhozásig, vagyis a vízi és szárazföldi apportírozásig rendkívül sokféle feladatra használják. Tipikus „mindenes vadászeb”. 
A magyar vizsla rendkívüli képességeinek köszönhetően a világ minden táján ismert, mint vadász vagy családi kutya. 
A magyar nemzeti kutyafajták sorában két vizslát találhatunk a rövidszőrű és a drótszőrű magyar vizslát. Nem keverhető össze a két fajta. Két önálló fajtáról van szó.

 Már az Árpád-házi királyok idején vadásztak vizslával, azonban mai formája a XVIII. században alakult ki, és ezután folytatódott nemesítése, ennek köszönhetjük a mindenki által ismert és kedvelt jelenlegi

RÖVIDSZŐRŰ MAGYAR VIZSLA 

 A Magyar vizsla ősei a vándorló magyar törzsekkel kerültek hazánkba. Írásos emlékeket, ábrázolásokat már XVI. századi dokumentumokban is találhatunk. Középnagy, elegáns megjelenésű, sárga, rövid szőrű. Inkább könnyed felépítésű, száraz, szikár, a szépség és erő harmóniáját tükrözi. Élénk, barátságos, kiegyensúlyozott, könnyen tanítható. Alapvetően nem lehet agresszív, és sohasem lehet félénk. Bár eredendően vadászkutya, kifejezetten nagy mozgásigénnyel, természete és alkalmazkodó készsége révén lakásban, kedvtelésből is könnyen tartható.

 DRÓTSZŐRŰ MAGYAR VIZSLA

 A rövid szőrű magyar vizslának a drótszőrű német vizslával való keresztezése által a 1930-as éveket követően állt elő. A rövid szőrű magyar vizslánál robosztusabb testfelépítésű. 
Szőrzete: Drótszőrű, erősszálú, sűrű és fénytelen. A fedőszőr 2-3 cm hosszú; sűrű, víztaszító aljszőrrel. Erőssége és sűrűsége révén a szőrnek a lehető legjobb védelmet kell nyújtania az időjárás hatásai és a sérülések ellen. A kiálló szemöldökök és az erős, de nem túl hosszú (2-3 cm), lehetőleg kemény szakáll kiemelik határozott arckifejezését. A fejen levő szőrzet kihangsúlyozza drótszerű jellegét. 

Nemzeti büszkeségünk a Vizsla hihetetlen magas intelligenciájú, igen könnyen tanuló és tanítható vadászkutya. Megjelenésére a méltóság, az elegancia, a nemesség, a legmegfelelőbb kifejezések. Szeméből igazi értelem, okosság és valódi hűség tükröződik, ami egy életre megigézi az embert. Igazi társa gazdájának és méltán kiérdemli a teljes jogú családtag megbecsülést.

  MAGYAR AGÁR

 A magyar agár őshonos fajtának tekinthető. Az ősi agár típusú kutyákat már elődeink is használták. 
Ez a fajta többször átélt már látványos felemelkedést és bukást is, oly mértékben, hogy már kihaltnak tekintették. De mindig akadtak megszállottak, vagy a fajtának volt szerencséje, de eddig elkerülte végzetét.
Történelmi vadászkutyánk. Kialakulásáról számos elképzelés látott napvilágot. A lényeg az, hogy Európa közepén létrejött egy sajátos agártípus: erősebb csontozatú, tömegesebb izomzatú, lassúbb, de ugyanakkor kitartóbb, mint a nyugatabbra élő agarak. Régészeti leletek már az Árpád-korból is tanúskodtak az agár jelenlétéről őseink mellett. 
Államalapító István királyunk idejében a német lovagok kedvenceikkel, az agarakkal érkeztek magyar földre. Ők teremtették meg a hazai nemesek körében az agarászat divatját. Az Árpád-házi királyok uralkodása alatt mindenfajta vadhajsza kedvelt tevékenység volt: a sólymokat, agarakat, kopókat nagyon becsülték. Később, Hunyadi Mátyás királysága alatt tetőfokára hágott a kutyás vadászat. Mátyás maga is kitűnő lovas és vadász hírében állt, aki felettébb kedvelte az agaras futtatásokat. 

Az igazságos király halála után azonban az ország feldarabolása többek között a királyi vadászatoknak is véget vetett Magyarországon. Az elszigeteltebb vidékeken – a Felvidéken, valamint Erdélyben – azonban tovább agarásztak a nemesek. 
Igazán nemzeti kutyafajtává Széchenyi István tette az agarat. Javaslatára sorra alakultak 1844-től az agarászegyletek. A vadászatokon gyakran több mint száz lovas száguldott a vadat űző agarak után. Az ország jelentős személyiségei gyűltek össze ezeken az eseményeken, ahol természetesen időt szakítottak a haza dolgainak megtárgyalására is. Az agarászatok tehát a reformkor jelentős színhelyei voltak. 
A huszadik században az évszázados hagyományokkal büszkélkedő, a magyarságra oly jellemző vadászati tevékenység hanyatlani kezdett. A II. Világháború alatt az agarak elkallódtak, de szerencsére néhány elszigetelt területen megmaradt egy-egy példány.
A háború után a magyar agár megmentését szívügyüknek tekintők felkutattak néhány, a fajtajellegnek megfelelő kutyát, és ezzel megkezdődött a tenyésztés, az ősi fajta feltámasztása.

  ERDÉLYI KOPÓ

 Az erdélyi kopó ősei az agárral együtt honfoglaló elődeinket kísérték. Az erdélyi kopó ősi magyar kutyafajta. Örökségünk része, mint műkincseink, népszokásaink, nemzeti parkjaink. 
Nem lehet kérdés, hogy meg kell őriznünk minél eredetibb alakjában, ameddig ez még lehetséges.
A kopózás egykori formájában ma már nem létezik, ahogy az agarászat is csak igen szabályozott keretek között és kizárólag a néphagyományok ápolásának szintjén gyakorolható. Az erdélyi kopó alaptulajdonsága, hogy alkatánál fogva képes akár száz kilométert is lefutni, hogy bátor, szenvedélyes vadász, jellegzetes csengő hangon hajtja a vadat, kiváló a szaglása és a tájékozódó képessége, valamint emberekkel és fajtársaival is jóindulatú, kiegyensúlyozott. A fajtát megóvni csak úgy lehet, ha a vadászok körében, mint elismert, használható vadászkutya népszerűvé válik, és a nem vadászó kopótartók számára is érdekes, elérhető lehetőségek adódnak kutyájuk képességeinek megmérettetésére. Ez elegendő ahhoz, hogy a fajta megőrizhesse mindazokat a képességeket, amik meghatározták kialakulásakor. 
Erdély elvesztése a kopózásnak sem kedvezett. Egy 1947-ben kelt román törvény az erdélyi kopót dúvadnak mondta ki és elrendelte valamennyi egyed kiirtását. E rendelet jelentősen megtizedelte az amúgy is kis létszámú kopóállományt, azonban így is sok eldugott hegyi falu lakói őrizték meg e kutyákat minden veszély ellenére, mint hovatartozásuk, nemzetiségük egyik bizonyítékát. A székely mentalitás, önérzet, mentette meg a teljes kipusztulástól. A kopó igen jóindulatú, vidám alaptermészetű kutya. Rendkívüli tájékozódó-képessége sokszor hasznára válik, és ezt nem csak az erdőn, de városban is számtalan példa bizonyítja.

  UTÓSZÓ

 Végezetül elmondhatjuk, hogy magyar kutyafajtáink sokszínűek, sokrétűek, bármely feladat ellátására alkalmasak, és bárki megtalálhatja számítását tartásuk során. 
Aki a hatalmas, méltóságos, nyugodt tekintélyt sugárzó különleges, egyedi szőrköntösű fajtát keresi, az a Komondorban megleli mindezt. 
Van kitűnő őrző-védő Kuvasz fajtánk mely jól képezhető, kellően bátor és rámenős, erős. 
A kisebb termetű fajtákat kedvelők még több lehetőség közül választhatnak. 
Aki az egyediségek, különlegességek hódolója az a Puliban megtalálja ezt. 
Akihez a terrier jellem illik és legjobban ezeket kedveli, az a Pumiban megfelelő társra lel. 
Aki viszont inkább a munkásabb, ritkább kutyákat keresi, az válasszon Mudit. 
A Vizsla az a kutya, amelyik kiváló társa a vadásznak, barátja és egyben nevelője lehet a gyermeknek és támasza az időseknek. 
A Magyar agár ajánlható mindazoknak, akik akár lakásban könnyen gondozható, akár udvaron, szabadban jól tartható értelmes, szófogadó társat, akár versenyzésre és kiállításra egyaránt igazán alkalmas kiváló sportkutyát és házőrzőt szeretnének. Az Erdélyi kopók képességei napjainkban is jól használhatóak a magyar vadászkultúrában. Rövid szőre miatt lakásban is tartható, de biztosítani kell számára elegendő mozgást.
 Lényeg az, hogy bármilyen feladat megoldására és bármilyen célzattal keresünk társat, barátot magunk mellé, a magyar fajtákban megtaláljuk az alkalmas fajtát és egyedet. Ne felejtsük el, hogy ha egy bizonyos indíttatásból az arra megfelelő fajtát akarjuk megtalálni, akkor nem feltétlenül kell a külföldi eredetű fajtákat keresni, hiszen hosszú évszázadok óta itt élnek velünk és mellettünk az alkalmasságukat bebizonyított magyar kutyafajták. Nem csak azért, mert a magyar emberhez a magyarfajta illik legjobban, és nemes célt szentesít, aki magyar fajtát tart és tenyészt, hanem mert ezek a kutyák a mi igényeinkhez, körülményeinkhez, szánk ízéhez alkalmazkodtak évszázadokon át.

 A több mint ezer éves, céltudatos magyar állattenyésztés eredményeként kialakult őshonos magyar állatfajták - az Országgyűlés által - nemzeti kinccsé nyilvánításával egyet értünk, hiszen ezek az állatfajták Magyarország szimbólumai.

 Kérem, gondoljatok erre, mikor fajtát választotok.

 Összeállította: Kovács Ferencné és Tari József

 Felhasznált irodalom:

FCI. Standard leírások

Arany Csaba: Magyar agár

Arany Csaba: Erdélyi kopó

Farkasházy Miklós: Magyar vizsla   

  Dr. Raitsits Emil  

Dr. Raitsits Emil 1882-ben született Budapesten. Középiskoláit és állatorvosi tanulmányait Budapesten végezte. 1904-ben állatorvosi oklevelet szerzett. 1924-ben segédtanárrá 1925-ben rendkívüli tanárrá nevezték ki. Már pályája kezdetén irodalmi tevékenységet fejtett ki. Témái mind gyakrabban a kynológia területén mozognak, s különleges figyelmet fordít a magyar kutyafajtákra. Rámutat ezek kiváló és különleges tulajdonságaira és érdekükben erős propagandát indít meg. Ilyen írása: "Felhívás a magyar kuvasz, komondor és puli érdekében." (Állatvédelem 1917.). Hogy lelkes törekvése nem volt hiábavaló, igazolja az a tény, hogy a magyar kutyafajtákat megszerette az egész ország népe, sőt külföldön is igen sok országban is igen megbecsült és kedvenc kutyává vált. 
A kynológia terén szerzett széleskörű ismereteit csakhamar közkinccsé tette. "A magyar eb" című munkája 1917-ben "A természet"-ben, majd 1924-ben lényegesen kibővítette: "A magyar kutyák" címen könyv alakban is megjelent. Szakértői tollal írta meg a magyar Brehm "Az állatok világa" V. kötetének "Kutyafélék" és "a házikutya" című fejezeteit. Mint lapszerkesztő is kiváló volt: a " Kutyatenyésztés", majd 1933-tól a "Magyar kutyatenyésztő" című Kynológiai szaklapot indította meg és szerkesztette halála napjáig. 
Sokoldalú irodalmi tevékenysége és hivatalos elfoglaltsága mellett minden szabadidejét az a fáradságos alapító-, szervező-, irányító munka foglalta le, amellyel a "Magyar kutyafajták törzskönyvét" keltette életre, továbbá amellyel az általa megalapított Magyarországi telivér kutyákat tenyésztők egyesületeinek szövetségét felvirágoztatta. E szövetségnek 1924-től elnöke, mozgató lelke, fáradhatatlan nemesen önzetlen munkatársa volt. E  szövetségben tömörült ebtenyésztők segítségével 1924-től kezdve évenként legalább három kutyakiállítást rendezett, közülük kettőt rendszerint Budapesten. Az Ő érdeme, hogy az Országos Mezőgazdasági Kiállítás keretébe is beillesztettek kutyakiállításokat és kutyabemutatókat.  
A végzet akarata volt, hogy működésének jól kiérdemelt gyümölcsét már nem élvezhette zavartalanul. Idegzetét a megfeszített munkán kívül felőrölte a pályáján való lemaradás és a mellőzöttség keserű érzete. Raitsits Emil 1934. március 24-én tragikus körülmények között halt meg, temetése március 28-án délután a Kerepesi úti temetőben történt, a főváros által adományozott díszsírhelybe, azzal a kegyelettel és részvéttel, mely ékesen tanúskodott kartársainak és tisztelőinek az elhunyt iránti érzelmeiről. Dr. Raitsits Emil ma is útmutató példaképünk, s a magyarfajta kutyák tenyésztését, felkarolását, és továbbtartását az Ő szellemében kell végeznünk, s az általa kijelölt úton kell haladnunk.

Dr. Abonyi Lajos

Tari József PULI A KIRÁLYNŐ Ősi nemzet tüzéből, Kutyánk csahos szívéből, Szittyák vére csordult, Pulink neve nem csorbult, Árpád vére Hej! Jurtáink mellett már ott volt, Jószágunk őrizve ült trónt, Hajtotta őket mindig vadul, Leste akkor is minden szavunk, Hiába minden fájdalom, Népünk hű fiának rágalom, Századok tiporták sorsát, Kárpátok gyűrűjébe fogták, Isten, ki tud még magyarul! Álmos népe már becsülte, Az ő útja is volt Verecke, Abaly mellett nőtt fel Árpád, Segítette sokat Gézát, Pogányok tartották, Kik nem tűrték a papok hatalmát, Válogatták Dúl vitézek, Kit Fehérlófiának néztek, Napfényes világosságot Adjatok! Kegyes istenek, kegyes szellemek, Vérét adná értünk ha kellene, Milyen jó, hogy tartottátok, Áldozatul nem adtátok, Szabad magyaroknak kellett ilyen Úr!

Ha a nyájuk elszabadult, Összeszedte s csípte alul, Pásztorának büszke bozont, Koronánkon tiszta torony, Rabok lettek, majd szabadok, Ereiben magyar szív dobog, Ha testvér, testvér ellen fordult, Sötét szeméből a könny kicsordult, Adj békét Uram! Az ország összes háborúit, Túlélte velünk mostanáig, Megmaradt csillag nekünk, Tüzet csiholva bennünk, Levédiától mostanáig, Tiszától a Dunáig, Vajk mellett az utat taposta, Nemhiába hullott a porba, Nem számít aljas cselszövés! Dicsőségét máig is hordja, Lelkében gyötrelmes sorsa, Mindvégig itt volt mellettünk, Elveszni soha nem engedtük, Árpád vére Hej! Különleges külseje különös, Bizar belsővel bűvölő, Kincsünk kutyák királynője, Biztos boldog becsülete,

                          Mit István óta rákentek a századok,
                          Végre végleg megláttuk a káprázatot,    
                          Magyarok szívében örökké él,
                          Hiszen magyar ő is akárcsak én,
                          Isten áldd meg a magyart!…

 vissza a tetejére             vissza a MKF tagozatra